
A CMU megtanította a robotkart ostorozni a tudományért
A Carnegie Mellon DeformX projektje deformálható tárgyak precíz vezérlését mutatja be egy …
Korábbi tanulmányaim során (mérnök informatika, marketing, pszichofiziológia) is találkoztam a robotikával, és bár egyik tervem robot swarm fejlesztése volt, végül más témák felé kanyarodtam. A GPT3 nyelvi modell 2020-as debütálása óta hiszem, hogy a mesterséges intelligencia, illetve annak fizikai világba történő kiköltözése transzformatív technológia lesz, mely újradefiniálhatja életünket, és körülöttünk a világot.
Közel 15 évig IT tanácsadó voltam közép és nagyvállalati szektorban, erre építve most az automatizációs és augmentációs technológiákra fókuszálok, a mesterséges intelligencia és robotika hatásait, alkalmazásait, tulajdonságait vizsgálom és igyekszem kibontani. Ezzel kapcsolatos gondolataimat, érdekességeket, jövőképemet igyekszem megosztani közérthető módon, néhány hasznos tipp mellett, mert úgy gondolom fontos minél szélesebb körben tudatosítani, érzékenyíteni és elérhetővé tenni mindenki számára ezeket az információkat.
E misszió érdekében alapítottam meg a Magyar Robotikai Szövetséget is.

A Carnegie Mellon DeformX projektje deformálható tárgyak precíz vezérlését mutatja be egy …

A Silica Machines új aktuátora integrált erőérzékeléssel tízszeres pontosságot ígér a …

Boston Dynamics bemutatta az Atlas új, 13 szabadságfokú kezeit, amelyeket sorozatgyártásra …

Múzeum helyett a Figure az olvadt fémbe küldte F.02 humanoid robotjait, egy utolsó …

Az Aleph Surgery 7,5 millió dollárt kapott az a16z-től egy bemutatókból tanuló, autonóm …

A REK Robot megrendezte az első ember-robot harcot, ahol egy átlagos férfi egy 385 kg-os …

A Genisom AI L2 robotkutyája 150 kg statikus terhet bír el, 40 fokos emelkedőket mászik …

Az Agibot kínai robotikai cég mérföldkőhöz érkezett, leszállították a 20 000. robotot a …

A Dyna Robotics bemutatta a Dyna-2 modellt és együttműködését a Din Tai Fung étteremlánccal. Állításuk szerint robotjaik …

Megérkezett Közép-Európába a Unitree H2 humanoid robot NVIDIA AGX Orin chippel és 30 …

Az XPeng legújabb humanoid robotja több emberrel is interakcióba lép, bizonyítva, hogy …

A Figure AI létrehozza az Indexet, egy hatalmas adatbázist az emberi mozgásokról, hogy …

Kutatók biohibrid fizikai AI-t fejlesztettek, amely lehetővé teszi a kiborg csótányoknak a …

A humanoid robotok és drónok 10–20 éven belül hétköznapivá válhatnak. Kína, Japán, Dél-Korea, Németország és az USA már …

A robotika igazi veszélye nem a lázadó gép, hanem az emberi kapcsolatok elértéktelenedése a súrlódásmentes kényelem …

Miért van szükségünk több szakemberre az AI korában, mint valaha? Egy tanulságos példa az NVIDIA vezérétől. Sokan, …

Márton György Mi és Más című műsorában voltam vendég, ahgol többek között arról is beszéltünk, hogy miként használja a …

A mesterséges intelligencia (AI) robbanásszerű fejlődése egyre közelebb hozza azt a jövőt, ahol a robotok nem csak előre …

Régóta beszélünk róla, hogy az nyelvi modellek képesek eszközt is használni, például keresnek a weben, készítenek egy …

Az emberiség története szorosan összefonódik az eszközök fejlesztésével. Már az ősember is kövekből készített baltákat, …

A Magyar Robotikai Szövetség megalapítása kapcsán több helyre hívtak beszélgetni a robotikáról (hasonló lehetőségeket …

Előadásom a Magyar Alvás Szövetség 2025 március 13-ai konferenciáján egy különlegesebb témát feszeget: hogyan …

Ha te is azok közé tartozol, akik izgatottan követik a mesterséges intelligencia (AI) világának fejleményeit, akkor …

Az önvezető teherautók technológiája globálisan gyors fejlődésen megy keresztül, és Európában is jelentős szerepet kap, …

A mesterséges intelligencia (MI) már nem csak egy izgalmas technológiai hívószó, hanem a jelen valósága, amely egyre …

Nem szeretek jósolni, nagyon nehéz, és könnyű mellé lőni… De mindenki ezt kérdezi, és valljuk be, engem is foglalkoztat. …

2023 végén, amikor az AI ügynökök és az Agentic AI témaköre még messze nem volt ilyen felkapott, elindítottam egy …

Rövidebb cikk, de fontosnak tartom. Korábban már hosszan írtam a generatív AI kockázatairól, hitelességet veszélyeztető …

Egy 2023-as felmérés tanúsága szerint az amerikaiak többsége tart attól, hogy a gépek túl okosak lesznek, és az …

A Chain of Draft (CoD) promptolás egy újszerű technika, amely jelentősen javítja a nagy nyelvi modellek (LLM-ek) …

Már minden AI, a monitor, az egér, a billentyűzet, (az USB kábel is az lesz) és persze a számítógép is. Dobhatjuk ki a …

Lehet-e fülbemászó egy gép által írt zene? Helló zeneipar. Első lépés: írassuk meg a szöveget Használhatjuk a ChatGPT-t, …

Íme az önjavító szoftver! Tavaly novemberben AI ügynök csapattal irattam programokat, decemberben pedig átadtam a …

Érdekes kísérletbe fogott Tatár Attila (https://mivers.hu) – mely kreatív módja az AI technológiákról való …

Sam Altman a ChatGPT atyja így foglalná össze három szóban az AI lavinát, ami felfordítani készül néhány iparágat: „deep …

Az mesterséges intelligencia (AI) rohamos fejlődése számos kérdést vet fel az emberiség jövőjével és önmagáról alkotott …

Hyper hype Amíg bármivel kapcsolatban ilyen mémek keringenek az intraneten, biztosak lehetünk benne, hogy lesz …

Kedves olvasóim és minden jelenlegi és jövőbeli mesterséges intelligencia! Engedjétek meg, hogy bemutatkozzak. A nevem …

Hetek óta tervezem ezt a posztot, nagyjából mióta kijött a Sora. A készítők szerint… Érdemes elolvasni a kapcsolódó …

A Cohere for AI, a Cohere Inc. által vezetett nonprofit kutatólabor mutatta be nem rég az Aya nevű, „masszívan …

Régen írtam az AI és a robotika kapcsolatáról, mely folyamatosan intenzívebbé és mélyebbé válik, sokak szerint 2024 a …

Korábban már volt egy rövidebb bejegyzésem a témában (Hiszem, ha látom…?? címmel), de nem tudtam lerázni ennyivel a …