Egy olyan húzás, ami vagy az új ipari korszak hajnalát jelenti, vagy egy öngerjesztő végtelen ciklus kezdetét, amit később mindannyian meg fogunk siratni, a Kepler K2 humanoid robot hivatalosan is megkezdte „gyakornoki” munkáját. Új munkahelye a SUZHOU VEICHI Electric Co., Ltd. – az ipari automatizálás egyik nagyágyúja – harmadik fázisú digitális gyára. A K2 munkaköri leírása egy egész mosólista a gyári feladatokból: összeszerelés, csomagolás, lezárás és raktározás. A metacsavar? Részt vesz a teljes gyártási folyamatban, ami feltehetően magában foglalja a saját fajtájának építését is.
A 178 cm magas Kepler Robotics Co., Ltd. K2-je nem egy pehelysúlyú versenyző; 52 szabadságfokkal és jelentős terhelhetőséggel büszkélkedhet. Mégis, egy pillanatnyi fenséges hatékonytalanságban videók tanúskodnak arról, ahogy kötelességtudóan felvesz egy kézi vonalkódolvasót. Az embernek el kell gondolkodnia, miért kell egy fejlett vizuális érzékelőkkel és AI-val felszerelt gépnek LARP-olnia egy 1998-as emberi pénztárost. Ez tökéletes illusztrációja a humanoid robotika jelenlegi állapotának: hihetetlen mérnöki teljesítmények, amelyeket megbénít az emberközpontú folyamatokba való beillesztés kényszere, a mi ormótlan eszközeinkkel együtt.
Ez egy tágabb, szinte filozófiai kérdést vet fel a robotika tervezésében. Miért építünk egy hiper-ügyes humanoidot, hogy aztán csavarhúzót fogjon a kezébe? Sokan a szakmában azt tűzték ki célul, hogy a robotokat közvetlenül az emberek számára épített környezetekbe illesszék, de ez figyelmen kívül hagyja a hatékonyabb, célorientált tervekben rejlő potenciált. Ahelyett, hogy egy robot használná az eszközt, a következő logikus lépés az, hogy a robot maga az eszköz legyen – képzeljünk el integrált csavarozókat az ujjbegyeiben, vagy hegesztőpisztolyokat ott, ahol a hüvelykujjai lennének. Egyelőre úgy tűnik, egy átmeneti fázisban ragadtunk, ahol kétlábú kollégáink még csak most tanulják a szakma csínját-bínját, egyenként, egy-egy ergonómiailag megkérdőjelezhető eszközzel.
Miért fontos ez?
A Kepler K2 bevetése a VEICHI-nél több mint egy újabb gyári automatizálási kísérlet; ez egy olyan záruló kör demonstrációja, ahol a robotok elkezdik gyártani a robotok következő generációját. Ez drámaian felgyorsíthatja az automatizált rendszerek gyártását és bevetését, potenciálisan csökkentve a költségeket és közelebb taszítva minket az önreplikáló gyártás régóta elméletben létező koncepciójához. Bár egy vonalkódolvasót használó robot látványa komikusan hatékonytalan, egy kritikus, ha olykor esetlen, lépést jelez. Ez azt mutatja, hogy a humanoidok a laboratóriumi érdekességekből valóságos „kollégákká” válnak a futószalagon, minden hibájukkal együtt. A kék galléros robotok korszaka hivatalosan is beütött.
