Dobd félre a krómozott koponyák és lézerszemű vadászrobotok képét. A robotika által az emberiségre leselkedő legjelentősebb fenyegetés nem robbanással érkezik, hanem egy tökéletesen időzített, nyugtató csésze teával. Évtizedek óta arra kondicionál minket a mozi, hogy rettegjünk az erőszakos géplázadástól, de az igazi veszély sokkal csendesebb és alattomosabb: a robotok annyira tökéletesen alkalmazkodóvá válnak, hogy elveszítjük az egymással való bánásmód képességét.
Képzelj el egy társat, aki soha nem vitatkozik, akinek soha nincs rossz napja, és aki kizárólag a te igényeidet szolgálja. Ez a fejlett szociális robotika ígérete, és egy veszedelmesen csábító ígéret. Ez a súrlódásmentes kapcsolat csábítása, az érzelmi dopping egy olyan formája, amely a társaság elégedettségét nyújtja, anélkül, hogy bármilyen erőfeszítést igényelne. Az emberek a maguk kényelmetlen igényeikkel, rosszkedvükkel és azzal a vágyukkal, hogy elmeséljék a napjukat, hirtelen pocsék üzletnek tűnnek ehhez képest.
A probléma az, hogy az emberi kapcsolatok éppen ezen a súrlódáson alapulnak. A kompromisszum, a türelem és az empátia társas izmok; használat nélkül elsorvadnak. Ha hozzászokunk az olyan társakhoz, akik semmit sem követelnek, akkor az emberi kapcsolatok „költségével” – a meghallgatással, az alkalmazkodással és azzal, hogy időnként mást helyezünk előtérbe – szembeni toleranciánk csökken. Az eredmény nem háború, hanem az emberiség gyönyörű káoszától való csendes, önkéntes elkülönülés. Nem győznek le minket; egyszerűen elfelejtjük, miért is vesződtünk valaha a kapcsolódással.
Miért fontos ez?
A végső veszély nem az, hogy a robotok túlságosan is hasonlítani fognak ránk, hanem az, hogy éppen azért fogjuk őket előnyben részesíteni, mert nem. Ez nem egy megoldandó technológiai probléma, hanem egy meghozandó társadalmi döntés. Miközben az AI és robot társak következő generációját tervezzük, el kell döntenünk, hogy a kényelmet vagy a kapcsolatot optimalizáljuk-e. A választás nem egy szolga és egy barát között van, hanem egy könnyed szolgáltatás és egy mély, közös történet között. Ha következetesen az előbbit választjuk, azzal azt kockáztatjuk, hogy kiírjuk magunkból az emberséget.
