Épp, amikor azt hittük, hogy már nem fér több vas az égboltra, Kína sikeresen tesztelt egy 16 tonnás pilóta nélküli légi járművet (UAV), amelyet kifejezetten intelligens drón-anyahajónak terveztek. A Jiu Tian, azaz „Magas Ég” névre keresztelt monstrum végrehajtotta első felszállását a Shaanxi tartománybeli Pucheng megyében, ezzel pedig végleg beköszöntött a repülő repülőgép-hordozók korszaka. Az állami tulajdonú Aviation Industry Corporation of China (AVIC) által fejlesztett behemót elképesztő, 6 tonnás hasznos teher szállítására képes, aminek jelentős részét autonóm minidrónok rajai teszik ki.
Az Airshow China 2024-en még SS-UAV néven bemutatott Jiu Tian nem kispályás a teljesítményt tekintve sem. Az AVIC adatai szerint a sugárhajtású drón hatótávolsága eléri a 7000 kilométert, 12 órát képes a levegőben tölteni, és akár 15 000 méteres magasságban is bevethető. A 25 méteres szárnyfesztávolságával nagyjából egy második világháborús bombázó méretét idézi, de hús-vér legénység helyett egy összehangolt, intelligens drónfelhőt bocsát ki, amelynek tagjai önállóan képesek felderíteni, kijátszani és megsemmisíteni a célpontokat.


Miért fontos ez?
A Jiu Tian egyfajta taktikai paradigmaváltást jelent: az amerikai MQ-9 Reaperhez hasonló, egyedi, nagy értékű drónok helyett a megosztott, „telítési” támadási modellre helyezi a hangsúlyt. Egyetlen nagy és drága célpont helyett a légvédelmi rendszereknek egyszerre több mint 100 kisebb, koordinált fenyegetéssel kellene szembenézniük. Ez a „rajhordozó” koncepció arra hivatott, hogy túlterhelje és összezavarja a hagyományos radarokat és védelmi rendszereket, ami különösen a vitatott régiókban – például a Dél-kínai-tengeren – teheti félelmetes aszimmetrikus fegyverré. Bár az Egyesült Államok is kísérletezik hasonlókkal (például a DARPA Gremlins programjával, amely C-130-asokról indítana és fogna be drónokat), Kína most egy kifejezetten erre a célra épített, dedikált anyahajót küldött a levegőbe. A légierő stratégái, akik eddig a hiperszonikus rakéták miatt forgolódtak álmatlanul, most felvehetik a listájukra a „15 kilométeres magasságból ránk zúduló robotapokalipszist” is.













