Évekig úgy tűnt, hogy a robotaxi-forradalom egy olyan exkluzív buli, ahová csak bizonyos amerikai és kínai városok kaptak meghívót. Most azonban Európa is felkerült a vendéglistára, bár a meghívóhoz csatoltak egy apróbetűs részt: a „kijelölt sofőrt” – egy hús-vér embert – egyelőre kötelező magunkkal vinni. Az események hirtelen felgyorsultak: Zágrábban és Londonban hivatalosan is elindultak a kereskedelmi alapú önvezető fuvarmegosztók, miközben a Tesla, Inc. egy szlovéniai hatósági engedéllyel folytatja módszeres európai terjeszkedését.
Az „Európa első kereskedelmi robotaxi-szolgáltatása” büszke címet a Pony.ai zsebelte be a Verne és az Uber partnereként, miután 2026 áprilisában megkezdték a működést a horvát fővárosban, Zágrábban. A szolgáltatás augusztus 19-től vált bárki számára elérhetővé az Uber applikációján keresztül, így a helyiek egy 90 négyzetkilométeres zónán belül rendelhetnek maguknak önvezető autót. London sem maradt le sokkal: szeptember 3-án a brit Wayve startup az Uberrel karöltve indította el saját flottáját, amely 15 elektromos Ford Mustang Mach-E-ből áll. Mindkét városban van azonban egy vaskos csillag az „önvezető” jelző mellett: a volánnál egy kiképzett biztonsági operátor ül, aki bármelyik pillanatban készen áll az irányítás átvételére.
Miközben a geofencinggel (virtuális kerítéssel) korlátozott robotaxik tyúklépésben haladnak előre, a Tesla egészen más stratégiát követ. 2026. szeptember 8-án a vállalat bejelentette, hogy a „Full Self-Driving (Supervised)” rendszere megkapta a használati engedélyt Szlovéniában is. Ezzel Szlovénia lett a hatodik európai ország, amely zöld utat adott a Level 2-es szintű rendszernek. Ez a tulajdonos-központú megközelítés éles ellentétben áll a riválisok flotta-alapú modelljével: Elon Muskék a szélesebb körű, még ha kevésbé autonóm elterjedésre fogadnak. Németország eközben a megfontoltabb utat választotta. Hamburgban a Volkswagen MOIA divíziója júliusban kezdte meg az önvezető ID.Buzz kisbuszok korlátozott nyilvános tesztelését, de ez egyelőre csak egy előregisztrációhoz kötött pilot projekt, nem nyitott szolgáltatás. Délebbre, Münchenben a Waymo építi ki európai hídfőállását, de a teljesen autonóm, publikus indulást ők is csak 2027 végére tervezik.
Miért fontos ez?
Ezek a párhuzamos, mégis eltérő irányú fejlesztések azt jelzik, hogy az európai önvezető mobilitásért folyó harc végre kilépett a sajtóközlemények világából az aszfaltra. Bár Zágrábé az elsőség dicsősége, a szakma szeme most Londonra szegeződik. A brit kormány proaktív szabályozása, különösen az Automated Vehicles Act (automatizált járművekről szóló törvény), ideális terepet teremt a valódi, sofőr nélküli üzemmódhoz. Ennek köszönhetően a brit főváros mágnesként vonzza a nagyágyúkat: a Waymo és a Baidu-féle Apollo Go (a Lyfthez tartozó Freenow-val partnerségben) is gőzerővel tesztel a komplex londoni utcákon.
London ezzel de facto az európai San Franciscóvá vált – egy olyan kritikus, nagy tétekkel bíró arénává, ahol különböző technológiák és üzleti modellek feszülnek egymásnak. A jelenlegi „felügyelt” szolgáltatások bár szükségesek, technológiai szempontból még csak az előszobát jelentik. Az igazi trófea az, amikor végleg kiszáll az ember a bal első ülésből. Az ambiciózus startupok és a jövőbe tekintő szabályozás kombinációjának köszönhetően London tűnik a legesélyesebbnek arra, hogy elsőként szakítsa át ezt a célszalagot. A robotaxi-háború elkezdődött, és a nézőtérről – pontosabban az utasülésről – követhetjük végig.